Borest a Királyi Váróban Gémesi Csanáddal

Finom borok hazai borvidékekről, finom falatok, sajtok Klára sajtműhelyéből, egy olimpiai bajnok beszámolója egy csodálatos életpályáról. Kell-e ennél több egy kellemes szombat estéhez?

Szombaton este a Királyi Váróban rendezte a Rotary Gödöllő csapata, közösen a Borháló Gödöllővel, és az 5Dudás pincészettel, azt a Borestet, amelynek bevétele az elmúlt évben meghirdetett „ Rotary Ifjú Zseni” programunk alapját gyarapítja, lehetőségetteremtve arra, hogy 2025-ben is folytathassuk a pályázatot.
Orosz B.Erika elnök köszöntője után fellépett idei pályázatunk két nyertese. Szalai Lilla citera - , és Bognár Enikő gitár játékával szórakoztatta vendégeinket.
Kovács Márk klubtársunk, az estünkre meghívott Gémesi Csanádot/38/ faggatta az olimpiáról, pályafutásáról és terveiről. A kiváló sportember projektünk „arca”, védnöke hiszen úgy gondoljuk, hogy minden gödöllői fiatal példaképe lehet az a kitartás, amellyel ezeket az eredményeket elérte. Vendégeink azt is megtudták, hogy a jövő évi világbajnokság a következő, ahol a kardcsapat megméreti magát, de hogy Los Angelesben, 2028-ban, ott áll-e majd a páston arról még korai lenne bármit is mondani.
Borkóstolónkat megtisztelte jelenlétével Dr. Gémesi György polgármester is, aki minden esetben figyel arra, hogy személyesen támogassa jószolgálati kezdeményezéseinket.
Borestjeink állandó partnere a gödöllői Borháló, amelynek tulajdonosa dr. Kovács Péter mutatta be a meghívott borászokat akik beszéltek azokról a nedűkről, amelyet vendégeink megkóstolhattak. Megtudtuk, hogy az 5Dudás gyöngyösi borászat valóban öt Dudás tulajdona, és három év kihagyás után Márton napi rendezvényükön nagy sikert aratott Cserszegi Fűszeres boruk. Arról is hallhattak vendégeink, hogy a 110 éves Dubicz borászat borai nem régen kaptak új köntöst, de az ízek a régiek, s büszkék a Sárhegy Olaszrizlingükre. A verpeléti Varsányi borászat is büszke Olaszrizlingére, mert ez a boruk a természet és a tradíciók tisztelete mellett modern technológiával készül, így egyszerre tükrözi a múltat és a jövőt.
A borokhoz illenek a finom sajtok, így vendégeink a Klára sajtműhely kecske sajtjait, parenyica sajtkülönlegességeit is megkóstolhatták.
Köszönjük támogatóinknak - Sarankó Pékség, Unger Húsárú, G-Fruct Zöldség Nagyker - és vendégeinknek, hogy a „Rotary Ifjú Zseni” programunkat az est bevételével tovább folytathatjuk, és egyre több tehetséges, de rászoruló diáknak nyújthatunk támogatást!

Hogyan lehet valaki a Rotary tagja?

A Rotary nem egy titkos szervezet, ellenkezőleg, tevékenységét igyekszik a legnagyobb nyilvánosság mellett végezni. Az ország 55 klubja várja leendő barátait. Látogasson el a legközelebbi klubba, ismerkedjen meg a tagokkal és a klub tevékenységével. A Rotary nem mozgalom, nem lehet „csak úgy” belépni: tag csak az lehet, akit meghívnak a klubba, és taggá válásához elnyeri két Rotary klubtag ajánlását. Ezután a klub vezetősége, illetve a klubtagok titkos szavazással döntenek a jelölt tagságáról.


Miért legyél Rotarys?

Mert sokkal jobb adni… szeretetet, időt, odafigyelést, ajándékot, adományt, tudást. Mert új ismeretekre tehetünk szert, kipróbálhatjuk magunkat sok területen, ami nem kapcsolódik a szakmánkhoz. Mert ki ne szeretne barátokkal utazni, kirándulni, zenét hallgatni? Mert bárhová utazunk a nagyvilágban, mindenhol egy önzetlen Rotarysra lelünk.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba