Örökbe fogadtunk egy parkot

esemény kezdete: 2025. április 18. 14:00
esemény vége: 2025. április 19. 14:00

A Rotary Gödöllő csatlakozott az országos „Tavaszváró” akcióhoz A „Fogadj örökbe egy parkot” kezdeményezés időpontjául választott március 22.-e kapcsolódik ehhez a két dátumhoz: március 21. a tavaszi napforduló és az erdők, március 22. a víz vilá

Ezzel az akcióval régi álmunk valósult meg, hiszen terveink szerint egy szép Rotary parkot szerettünk volna ültetni Gödöllőn. Az is kapóra jött, hogy az Alsópark fáit folyamatosan ifjítani kell, és bizony sok öreg fát már nem lehet visszametszéssel megmenteni, hanem ki kell vágni.
Így választottuk ki Barna Dániel főkertésszel, a Vasútállomással szembeni területet. Megkerestük a kertészeteket, akik azonnal partnerek voltak és fölajánlották a fákat. Kaptunk az Öreghegyi Csemete Tanoda és Kertészeti Árudától, a Pálmaház Kertészettől, és a Gödöllői Kertészettől, valamint Kláritól facsemetéket.
Miért olyan fontos a Rotary Gödöllő csapatának, hogy most is, mint ahogy már az elmúlt két évben is fákat ültessen?
Mert tudjuk, hogy egy nagy fa négy ember napi oxigénigényét elégíti ki, ráadásul a fák hűtik a városokat és párásítják a levegőt.
Hálásak vagyunk a VÜSZI munkatársainak, mert nemcsak kiásták a gödröket, hanem segítségünkre voltak az ültetésnél is. Egyszer csak megérkezett Fatündér Klári ökológiai kertész, aki megmutatta, hogy hogyan ültessük szakszerűen a fákat, de arra is figyelt, hogy minden lépést elmagyarázzon a Rotarys csapatnak.
Így ez a nap nem csupán a természetvédelemről szólt, hanem felért egy fantasztikus kertészeti kurzussal is.
A világon több mint 23 000 különféle fa létezik, összesen három billió fa van bolygónkon, amit a mai napon, mi most kezdetnek, néggyel szaporítottuk. Ennek pedig még folytatása lesz…
-obe-

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Rotary Club Gödöllő

Adószámunk:

Számlaszám:
Raiffeisen bank: 12021006-01952730-00100002, kedvezményezett: Rotary Club Gödöllő Egyesület

cím: 2100 Gödöllő,

Hogyan lehet valaki a Rotary tagja?

A Rotary nem egy titkos szervezet, ellenkezőleg, tevékenységét igyekszik a legnagyobb nyilvánosság mellett végezni. Az ország 55 klubja várja leendő barátait. Látogasson el a legközelebbi klubba, ismerkedjen meg a tagokkal és a klub tevékenységével. A Rotary nem mozgalom, nem lehet „csak úgy” belépni: tag csak az lehet, akit meghívnak a klubba, és taggá válásához elnyeri két Rotary klubtag ajánlását. Ezután a klub vezetősége, illetve a klubtagok titkos szavazással döntenek a jelölt tagságáról.


Miért legyél Rotarys?

Mert sokkal jobb adni… szeretetet, időt, odafigyelést, ajándékot, adományt, tudást. Mert új ismeretekre tehetünk szert, kipróbálhatjuk magunkat sok területen, ami nem kapcsolódik a szakmánkhoz. Mert ki ne szeretne barátokkal utazni, kirándulni, zenét hallgatni? Mert bárhová utazunk a nagyvilágban, mindenhol egy önzetlen Rotarysra lelünk.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba